Keresés ebben a blogban

2010. május 1., szombat

Armageddon, vagy valami más?

Arma Gedeon nevű olvasóm megjegyzést fűzött "Újbeszél, duplagondol - Orbán 2010" c. blogomhoz. Megállapítja, hogy voltaképp jól látok dolgokat, de tulajdonképp nem látom "a" dolgokat.

Erre abból következtet, hogy nem ismerem az Europe2020 francia elemző intézet (Frank Biancheri műhelye) világgazdasági elemzéseit, köztük azt sem, amely így szól "Global systemic crisis / USA-UK - The explosive duo of the second half of 2010: Summer 2010, the Bank of England battle / Winter 2010, the Fed at risk of bankruptcy". Ez (vidéki) magyar fordításban annyit tesz, hogy 2010-ben összerogy az angol font és az angol gazdaság is.


Arma Gedeon valóságos "armageddont" jósol, amelynek jelentése: végső csata
Isten - a Messiás személyén keresztül- és a Sátán között. (Lásd Jelenések Könyve - Új Testamentum.)

Azt írja, hogy "a görög államadósság finanszírozási igény eltörpül a brit mellett, ami május 6 után jelentkezik majd élesen, és emiatt a brit kormányzat technokratái szélsőséges szükségintézkedésekre készülnek, beleértve esetleg a demokratikus választási rendszer felfüggesztését is."

Tényleg, a felfüggesztésre azért lehet szükség, mert nem tudhatni, hogy az amúgy flegma angolok hogy fogadják majd, hogy a nadrágszíjat egyszerre több lukkal fogják rajtuk meghúzni. Igaz is, az angolok évszázadokig szipolyozták gyarmataikat, sőt (pénzügyi módszerekkel) úgyszólván az egész világot és most mégis arra kell ébredniük, hogy a még nagyobb rabló, az USA őket is kirabolta és nekik is be kell szállniuk Amerika csődjénak finanszírozásába, jóllehet ez a csőd 2010 második felétől finaszírozhatatlan lesz!

A közelmultban feltünt nekem, hogy a TV a görög válság kapcsán csak arról értekezik, hogy a bőtejű Angela Merkel asszonynak mit kell majd (a német adófizetők zsebéből) leperkálnia? Német részről hangzott el ugyan az a fennkölt lélekre valló javaslat, hogy a szélhámos görögök adják el az Akropoliszt, ha nem tudnak fizetni. A görögök viszont nem alkusznak, hanem verekednek a rohamrendőrökkel. Ha viszont a németeknek tényleg fizetniü kell és ráadásul sokat, a kinőtt - kihízott kabátkákban idétlenkedő Merkel asszony alighanem lapátra kerül.

(Tényleg, nem lehetne az egész épületet a British Museumban elhelyezni? Hát nem lehet, mert az angolok nem tudnának fizetni. Igaz nem fizettek a világ minden tájáról összerabolt régészeti tárgyakért se. De ki venné meg? Tán Amerika? Ő mivel tudna fizetni? Csődpapírokkal?)

Aztán "hazánkfiának" a harcias zsidó kiskakasnak, Nicolas Sarkozynek, továbbra is Irán letámadása lesz a legfőbb gondja, vagy azokat a hülye franciákat kell majd gumibotoztatnia, akik annakidején elnökükké választották? Mert a bájos Marianne se gondolohatja komolyan, hogy nála nem kasszíroznak majd a wallstreeti krupiék.

Dehát nem ezek a várható piti konfliktusok érdekesek, hanem az, mit szól az amerikai Power White (Fehér Hatalom) a zsidó pilótajáték következményeihez?

Csupán egy csöppnyi ízelítő a jéghegy csúcsának csúcsáról. [Az idézetet azért választottam, mert néhány mondatában szinte benne van az egész lényeg.]

A Southern Poverty Law Center szóvivője, egy bizonyos Beirich szerint Amerikában "a kormányellenes szélsőséges csoportok száma 2008 óta 149-ről 512-re emelkedett. Közös bennük, hogy gyűlölik a bevándorlókat, aggódnak az amerikai gazdaság helyzete miatt és nem szeretik Barack Obama elnököt. Jellemző ezekre a csoportokra a holokauszttagadás, a homofóbia és a rasszista propaganda. A legtöbb csoport Texasban működik (66), de Kaliforniában is talált a szervezet 60 ilyen közösséget. A Hutaree szokatlan abból a szempontból, hogy keveri a vallási, apokaliptikus képeket a kormányellenességgel".

Mondhatjuk, hogy ezeknek a csoportoknak a vezéreszméje az antiszemitizmus? Rövidesen kiderül, mondhatjuk e. Akkor majd mondjuk.

Megénekeltem én annakidején Timothy McVeigh tettét: az Oklahoma City-ben pöffeszkedő szövetségi épület felrobbantását. Az eset még 1968.április 23-án történt, de a pillanatfelvételt, amit a robbanás lángja készített Amerikáról, az illetékesek nem hívták elő, tehát nem is láthattak - tanulhattak belőle semmit.

Pedig... Egyik kedvenc site-omon a Kommunista.Net-en (többek között) a következők olvashatók. "A szegénység az erőszak legrosszabb formája ... Nyílik az olló gazdag és szegény között Amerikában, a legfrissebb gazdasági adatok szerint ugyanis úgy fest, mintha az országnak két gazdasága lenne, egymástól totálisan eltérő mutatókkal, mégis közös zászló alatt, egyazon határokon belül. ... Egyes társadalom tudósok (pl. Mark Rupert, Willam K. Carroll) a jelenlegi folyamatok miatt az Egyesült Államok eddigi hegemóniájához jelentős mértékben hozzájáruló „amerikai közös tudat” (popular common sense) komoly változását vetítik előre. A közös tudat alapját az egyéni jogok és a magántulajdon védelme, a szabadság, a liberalizmus és a széles körű önigazgatás jelentik. Ha ezek körében változás történik, vagy a közös tudat visszafordíthatatlanul megbomlik, akkor az sokak szerint az Egyesült Államok hegemóniájának egyértelmű végét jelenti majd."

Aztán merre fordul majd a közös tudat? Kiássák Marxot, csatlakoztatják Lenint, megkönnyezik Trockíjt? Aztán beszállnak megint a zsidó mókuskerékbe és a történelem ismételni kezdi önmagát?

Hát nem. Ez a lemez nem forog újra. Valami újat kell kitalálni, vagy elő kell venni valami mást, ami működött a maga idején és (generálozva) még elpöfög egy darabig. Ez a valami pedig a ... (most akik már olvastak tőlem, egyből kitalálják és rávágják) ... a nemzeti szocializmus.

Molière úrhatnám polgára Jourdain úr büszkén vette tudomásul, hogy prózában beszél. Több állam lépett, a III. Birodalom nyomán, a nemzeti szocializmus útjára, de nem tudják, vagy inkább nem beszélnek róla, nem ismerik be. E nemzeti szocializmusok - otthon - nem mindíg szembesülnek a zsidókérdéssel. Kínában például nincsenek zsidók. Oroszországban vannak. Ott viszont "tombol" az antiszemitizmus.

Viszont a világba (világpiacra) kilépve már minden nemzet szembekerül a világ eme legnagyobb problémájával (ahogy Ford jellemezte).

Mindezek ellenére kedvenc olvasmányaim egyike Marx "A zsidókérdéshez" c. könyve. Egyes megállapításai a mai tisztánlátást is segítik. Íme néhány "marxiáda".

"Keressük a zsidó titkát ne vallásában, hanem keressük a vallás titkát a valódi zsidóban.Mi a zsidók világi kultusza? A nyerészkedés. Mi világi Istenük? A pénz. Na tehát! A nyerészkedéstõl és a pénztõl való fölszabadulás, tehát a gyakorlati, igazi zsidóságtól lenne korunk önfelszabadítása. A társadalom szervezete, amely a nyerészkedés elõfeltételeit, azaz a nyerészkedés lehetõségét megszüntetné, lehetetlenné tette volna a zsidó mûködését. Vallási tudata feloszló ködként oszlana föl a társadalom valódi levegõjében. ... A zsidó magát zsidó módon tette egyenrangúvá, nemcsak úgy, hogy a pénz biztosítja hatalmát, hanem úgy is, hogy a pénz vele vagy nélküle világhatalom lett ..."

Van még sok érdekes e marxi műben, de a legérdekesebbnek egy helyzetjelentés mutatkozik, amit Marx egy keresztény szájába ad.

"Newengland jámbor és politikailag szabad lakói - jelenti Hamilton fõhadnagy - egyfajta Laokón, aki meg sem kísérli, hogy megszabaduljon a kígyóktól, akik megtámadták."

Nos, itt álljunk meg egy rövidke eszmefuttatás kedvéért. (A Laokoón csoportot a rodoszi Hagészandrosz és két társa alkotását a világ egyik legnagyobb rablóbarlangjában a vatikáni múzeumben csodálhattam.)

A szoborcsoport egy szomorú végkimenetelű mondát "elevenít" meg (a kígyók győznek). Mint szimbólum azonban túllép az ókori mondakörön! Az ókori (!) görög emberideál tökéletes ellentéte annak az emberfajtának, amelyet sémi gyüjtőnéven nevezhetünk meg. E kígyók a pénz világhatalmával az emberiséget létezése minden szférájában szorongatják. Megzavarják a gondolkodását, piacon árúsítják leányai húsát, csapolják a vérét, gályarabságra, vagy tétlen nyomorúságra kárhoztatják, stb.

De most, az emberiség és a zsidóság történetében először, változik az ábra! Laokón megelevenedik és hogy magát, de főleg gyermekeit mentse szorongatni kezdi a kígyó nyakát. A küzdelem kétesélyessé válik. Győzzön a jobbik! A "másik" világpénzzel fog kezdődni (Kína, Oroszország - írtam már róla), csak ki kell bírnunk addig.

* * *

És most a mitugrászról a kép bal felső sarkában. Mint már annyiszor, újra meg újra tanújelét adja annak, mennyire nem érti, mennyire nem tudja, amit Madách így fejez ki. "Egyént sosem hozandsz érvényre a kor ellenében. A kor folyam, mely visz, vagy elmerít. Nem vezére az egyén, úszója csak."

Népboldogítónak hirdeti magát, holott csak adószedő lehet.

Ha valaki - mint ő - az örvényben óhajt "úszni", sorsa és vele a birkáké, megpecsételtetett. A kép felirata viszont: "What next?" Azaz mi következik? Nos ha az USA, mint a világpénz ura, összeroppan, az örvénylés vonzása helyébe a taszító erők lépnek. Laokoón és fiai szabadok lesznek. Már csak a kígyócskák fejét kell majd széttiporni... Gondoltok erre gyászmagyarok? Az "atlanti kötődés" súlyos bűn lehet egykoron.

Sz. Gy.

1 megjegyzés:

Do-Mi írta...

1.Először is ! : *****
2."...csak ki kell bírnunk addig."
(ezt mind bátorkodom...)
3."Gondoltok erre gyászmagyarok ? "
Semmi GYÁSZMAGYAROK ! Csak,és csakis erre gondolok. Na nem a "bűnre" hanem az egyetlen viábilis kitörési lehetőségre. :)
4.A.G. aggodalmát megértem ! Én is aggodom!Nem ritka (SŐT), hogy az amcsik nagy disznósággal rukkolnak elő! Egy hirtelen összeomlás sem kizárt s akkor a bunkósbottól az atombombáig minden előkerülhet!
5.Látom,nem csak én olvasom Marxot. :)