Keresés ebben a blogban

2010. április 27., kedd

Újbeszél, duplagondol - Orbán 2010

Egyáltalán nem szükségeltetik betegesen túlfűtött fantázia ahoz, hogy Orbánról épp Orwell jusson az ember eszébe.

Az író "1984" c. könyvében az emberi gondolkodás manipulálását minősíti a hatalom-gyakorlás legfontosabb eszközének és emiatt bőven foglalkozik vele. A "Nagy Testvér" birodalmának hivatalos nyelve az újbeszél, amely "
az egyetlen nyelv a világon, amelynek a szótára évről évre vékonyabb? ... Minden évben kevesebb a szó, és a gondolkodás területe mindig kisebb valamivel."

Figyeljék csak meg, Orbán politikai beszédeiben - különös tekintettel a választási beszédekre - legfeljebb ha kétszáz kifejezés fordul elő és ezek döntő többsége frázis, semmiféle konkrét jelentés-tartalommal nem bír.

Idézzük őt, miket mondott a választásokkal a választókkal kapcsolatban. "2010-ben ... az egységet, a biztonságot választották. Magyarország polgárai magukra, saját életükre, jövőjükre, Magyarország jövőjére adtak le szavazatot, és győztek, 'legyőzték a reménytelenséget'. Megmutatták, hogy Magyarország egységes, van benne erő, nagy dolgokra képes, munkát, rendet és biztonságot akar, Magyarország polgárai megmutatták a világnak, hogy ismét jó magyarnak lenni Magyarország felemelt fejjel tért vissza a történelem főutcájára. Meg kell mutatni magunknak és a világnak, hogy nem egyszerű fellángolás történt, hanem elszánt, kitartó akarat vezérelte a választókat."

Az ilyen beszédre "óbeszélül" azt mondjuk, csupa lózung.

A szavazófülke ostobaságot generáló áporodott levegőjében a polgár ugyanolyan primitív módon gondolkodik, ahogy Orbán beszél hozzá.

Legtöbbjüknek biztos eszébe jutott az adó. Orbán "a
tavalyi év végén még 'egyszeri, nagy arányú' adócsökkentést ígért 2010-re".

Még azt is hozzátette "minél nagyobb bajban van az Ország, annál inkább adót kell csökkenteni."

Hülye ez az ember? Áh dehogy! Pofátlanul másokat néz hülyének.

Aztán az idétlen viccek! A felcsúti hangulatképek!

Részlet egy interjúból. "Van-e olyan a Fidesz csomagjában, amit nehéz lesz megemészteni? ... Lesznek ilyen fogások is, de mint minden nehezen emészthető ételnél, a párolás a fontos, vagyis először meg kell puhítani a dolgokat. Ezt a politikában ... úgy csinálják, hogy beszélnek róla."

Aztán a melldöngetés. Nekünk nem fölöttesünk, tehát nem parancsol se az EU, se az IMF. De a beszéd fonala gombolyodik tovább. Kér e Magyarország lazítást a költségvetési hiány százalékos mértékén? Erre nincs válasz. Ehelyett arról beszél, ő nulla (!) százalékos hiányt akar (!), mert ez a dolgok rendje. De hogy képzeli? Rejtély.

No meg a közbiztonság! A tyúktolvajokat megint a rendőrök kergetik, nem a községi jegyzők. Éljen. Ez tyúkászás fog menni, főleg ha a kipróbált, megbízható (!) Pintér doktor lesz megint a belügyminiszter.

Ennek fejében ráncba szedi a fegyveres civil szolgálatokat. Ez is menni fog mint a karikacsapás. Pintér - Mr. Security - máris átpasszolta cégeit valakiknek. Most ő lesz a securityk réme, Orbán ostora. Hát persze. Minden világos.

Ennek a rendőrattaknak még egy hozadéka lesz. Felszámolják a törvénytelen "félkatonai" szervezeteket. Nyilván a Magyar Gárdára céloz. De hát mitől félkatonai ez a színtársulat? Ha a harci értéket ki akarnánk fejezni, a számláló jóval nagyobb lenne mint kettő, mondjuk nyolc...

Lelki szemeimmel már - már látni vélem, hogy János gazda kertje végében a tolvaj cigányokat leső nemzeti gárdista vállát megveregeti az orbánrendőr: "hé faszikám, hazamehetsz, mától itt én szolgálok és védek, én vigyázom a tyúkok nyugalmát!"

Most jövök rá lelki szemeim előtt délibáb villózik. Mikor, hol, hány órát töltöttek a gárdisták a falusi kertek végibe? Hány cigányt fogtak? Himzett hófehér ingben lehet egyáltalán tyúkokat, őrizni? De hagyjuk! Majd a Viktor!

Ám nem csak erről, tulajdonképp nem is erről van szó.

Hírlik, soha nem látott hatalom koncentráció készül. Összevonják a rendőrséget, vámőrséget és a határőrséget. Újból feláll az adórendőrség. Mindezt hideg fejjel és főleg tiszta kézzel fogja igazgatni a magyar Dzerzsinszkij, alias Pintér Sándor. [Simicskát még nem látom a táblán. Majdcsak feltünik ő is...]

Vajon mire ez a nagy gyürkőzés? Orbán az "adókerülők" elleni hatékonyabb fellépésről beszél. Ezt lehet. Ha viszont csak lafatyol az adócsökkentésről, de "meghajtja" a szürke zónát [a feketét nem fogja, mert nem tudja, nem tudta az első menetben sem, most sem fogja tudni], ennek egy kézzelfogható eredménye lesz: meredeken emelkedik a vállalkozói csődök száma.

Ezzel a kétharmaddal kapcsolatban [megint] van egy jó kis testhezálló összeesküvés elméletem, ami így szól.

A háttérhatalom egyetértése nélkül a Fidesz nem lehetne kétharmados.

A kétharmadra három nyomós okból van szükség. Az egyik: az adóprés megcsavarása, a nemzetközi adósságszolgálati teljesitmény növelése,- a másik: az izraeli betelepülés vélt vagy valós akadályainak elhárítása,- a harmadik: a nyolc éve "nélkülöző" pretoriánus gárda jóllakatása [Ez utóbbi a jutalom az előző kettőért. A nyomtató lónak adandó engedmény: nem kötik be a száját...]

Ebben az egészben nem Orbán önteltsége a legíjesztőbb, hanem a "hivők" viselkedése.

Orwell szerint "ha az ember ... párthű - újbeszélül: 'jógondolos' - minden körülmények között tudni fogja, anélkül hogy töprengene rajta, mi a helyes nézet vagy az óhajtott érzelem." Nos Orbánt szemmelláthatóan ilyen "jógondolos" hívek ricsajozzák körül. Ők nem meditálnak a pufogó frázisok értelmén.

Fő a párthűség, a pártfegyelem.

"Fáradhatatlan rugalmasságra van szükség a tények kezelésében. A kulcsszó itt a feketefehér. Mint oly sok újbeszél szónak, ennek is két, egymásnak ellentmondó jelentése van. Ellenfélre alkalmazva azt jelenti, hogy az illető szemérmetlenül, a nyilvánvaló tényeknek ellentmondva azt állítja, hogy a fekete fehér. Párttagra alkalmazva azonban azt jelenti, hogy az illető lojálisan hajlandó a feketéről az állítani, hogy fehér, ha a pártfegyelem ezt kívánja."

Továbbá.

"Jelenti azt a képességet is, hogy az ember elhiggye, hogy a fekete fehér, sőt tudja, hogy a fekete fehér, s elfelejtse, hogy valaha bárki is az ellenkezőjét hitte. Ez megköveteli a múlt folytonos változtatását, ezt pedig az a gondolkodásmód teszi lehetővé, amely lényegében minden egyebet is magába foglal s amelynek újbeszélül duplagondol a neve."

Végezetül.

A lezser, mondhatni léha, orbáni frazeológia és a rideg valóságnak engedő kényszercselekvések között olyan mély szakadék tátong, hogy amidőn majd a birkatermészetű istenadta nép ismét rájön hogy megint átverték számára már csak annak mérlegelése marad, hogy az őszödi, vagy a felcsúti átverés volt e az igazi nagy átverés (?).

Orbánt azért lesz nehéz majd szaván fogni, mert "újbeszélül" fejezi ki magát, azaz semmi megfoghatót nem mond, Azaz, mégis mondott valamit: vért pisál majd, akinek magyar földre fáj a foga! Hát a "testvéri" Likudnak biztos fáj, sőt talán már meg is vettek bennünket, hacsak Peresz nem füllentett, amikor ezt kijelentette. Ismerjük az első Orbán kormányzás idején a zsebszerződések elleni Orbán - attakot is. Sok luxus terepjáró, aztán - semmi.

De most a Magosz gyűlésen sokan hallották, mit ígért. Ezt be lehet vasalni rajta.

Figyelünk.

Sz. Gy.

18 megjegyzés:

Sándor írta...

Kedves Gyula!

Ez a "párolásos" riport Makón, hagymás csülök fogyasztásakor lett készítve.

Épp láttam a tv-ben a két választási forduló között, és nekem is feltűnt, hogy aki puhítani akar, az nyilván hazudik, amikor az ellenkezőjét állítja közhelyek formájában.

Üdvözlettel: Nagy Sándor

Do-Mi írta...

Óbeszédül:
Igazán jól szórakoztam ! Ma vidám vagyok és ezért jó napom lesz ! Kösz !
(Ezt a linket szétküldöm! Lelkiismeretlenség lenne megfosztani barátaimat a "vídámságtól"!!! )

Arma Gedeon írta...

Nagyon jó elemzés, egyértelmű, hogy OV-t csak a saját hatalma érdekli, röhej, hogy egy párt úgy kap kétharmadot, hogy mindössze a programját nem hajlandó elárulni és vezetője nem áll ki vitára senkivel.
Az egyetlen, amivel vitáznék, a nulla százalékos hiány. Ez hamarabb valósulhat meg, mint OV szeretné, látjuk, hogy nincs lehetősége a görög kormánynak eldnia államkötvényeit, sőt a németek (!) se tudták az egészet eladni, amit legutóbb terveztek:

http://online.barrons.com/article/SB127193332870480995.html?mod=BOL_hpp_dc

Nagyon hamar jöhet olyan helyzet, hogy nem lesz vevő a magyar államadósságra és akkor megvalósul "Orbán Álma", a kiegyensúlyozott költségvetés. Sajnos nem a hiánnyal csökkentett kiadási szinten, hanem jóval alacsonyabban, mert egy elszabaduló globális pénzügyi válságban a bevételi oldal is összeomolhat. Tehát nemhogy 3 ezer új rendőrre nem lesz pénz, hanem még a meglevők fizetésére sem.
Ekkor pedig ki tarthatja fenn a rendet?
A Gárda...

Kedvenc blogom. írta...

Arma Gedeonnak!
Görögország helyzete más! Stratégiai fekvése miatt nem maradhat ki a pakliból. Azon kívül Görögország nem szolgaállam, mint mi. Őket végül is segélyezni fogják (!), minket pedig még mélyebbre nyomnak az adósság mocsárba.
Gyula

jenő írta...

Tavaly olvastam olyat, hogy Görögországnál már bejelentkezett Oroszország, mint segítség. A Gazprom csövei is kanyarognak arrafele.

Arma Gedeon írta...

Kedves Gyula!

Messzebbre látsz az átlagtól, de már nem olyan időket élünk, amikor ez a koordinátarendszer érvényes lenne. A világ van összedőlőben.

A Europe2020 francia elemző intézet (Frank Biancheri műhelye) évek óta elég tűrhető pontossággal jelzi előre a globális pénzügyi rendszer és berendezkedés összedőlését. A görög válságról már februárban azt írták, hogy a brit és amerikai propaganda egyfajta füstködként használja, magáról tereli el a figyelmet. Ugyanis a görög államadósságfinanszjrozási igény eltörpül a brit mellett, ami május 6 után jelentkezik majd élesen, és emiatt a brit kormányzat technokratái szélsőséges szükségintézkedésekre készülnek fel, beleértve esetleg a demokratikus választási rendszer felfüggesztését is. (Ha ilyen precedensek lesznem a Fejlett nyugatról, mire számjthatunk a kétharmados Orbántól, vajon lesznek gátlásai?) Azonban szerintük a britek óriási nadrágszjjmegszorítás és nagy belső felfordulás mellett megmenthetők, EU, IMF, bár aggasztó, hogy merkelt a szavazók már a kis görögök megsegítése miatt is buktatni készülnek. (hacsak nem függesztik fel ott is a választósdit... bár pont ott ettől félnének)
Az igazi baj az USA, amelynek államadósságfinanszírozási igénye az idei év második felétől egyszerűen fedezhetetlen, annyi pénz nincs a világon.
A globális pénzügyi pilótajáték bukása elkerülhetetlen.
Az Orbánkormány igéretei teljesíthetetlenek, nemhogy növekedést nem indíthat be és 3 ezer új rendőrre nem lesz pénz, hanem a meglevő intézményhálózat is fenntarthatatlan.
beláthatatlan pusztulási folyamat előtt állunk, amin sokat ronthat egy belső polgárháborús felállás, vagy idegen hódjtási kjsérlet, illetve a kettő egyszerre, mint Mohács idején.

Arma Gedeon írta...

Lemaradt a link az elemzések ingyenes összefoglalójához:

http://www.europe2020.org/spip.php?rubrique8&lang=en

Global systemic crisis / USA-UK - The explosive duo of the second half of 2010: Summer 2010 - The Bank of England battle / Winter 2010 - The Fed at risk of bankruptcy

Kedvenc blogom. írta...

Arma Gedeon!
Amióta a honlapírással hülyéskedek folyton a team munka fontosságáról prédikálok. Az hogy egy vidéki öregember mit lát a világból részben minőségi részben azonban mennyiségi (!) kérdés, mennyit tud olvasni.

Ha te más szemet kapirgálsz ki és megmutatod nekem, hálás vagyok neked. Nem lettem általa okosabb, de megtudtam valamit, amit beépíthetek nézetrendszerembe.

Most nem fogod elhinni, de épp ma reggel vált gyanússá, hogy a görög válság kapcsán csak Németországot emlegetik, mint "készfizető kezest" de Angliáról és Franciaországról egy szó se esik. Ennek okát keresgéltem volna, de egyáltalán nem biztos, hogy ráakadok az általad megjelölt forrásra. Az viszont az én honlapom haszna, ha a tiedhez hasonló kiegészítő információk révén az adott kérdést több szempontból tükrözi. Így a hozzászólók is "szerkesztik" a honlapot, akár akarják, akár nem.

Gyula

Arma Gedeon írta...

Még két témábavágó cikk:

http://www.telegraph.co.uk/finance/financetopics/financialcrisis/7649392/Warning-for-Britain-as-financial-chaos-spreads-to-Spain.html

Van brit szakértő, aki azt tartja csodának, hogy hazája adósbesorolását még nem rontották le. Az ellenzék vezetője aggódik, a kormány legazdaságianalfabétázza...

Ezzel szemben merkelt már a kis görög segítségért buktatnák a németek, akik városaiban nincs pénz a szökőkutak működtetésére és a kötérvirágosításra (ne tessék nevetni, ez ott feltűnhet!). Mi lesz, ha a görögökhöz képest a gigászi angol államadósságba kell majd besegjteniük???
Nincs politikus, aki esélyes az újraválasztásra, ha egy ilyen esemény, a brit államcsődveszély esetén ne akarna nem az eurozónából , hanem az EU-ból is kilépni:

http://www.nytimes.com/2010/04/29/world/europe/29germany.html?hp

Do-Mi írta...

Ha tényleg szét akarják verni az EU-t s az Eurózónát,mert szerintem ez irányított aktivitás, akkor a dolcsi visszaszerzi egyeduralkodói (monopol) "hatalmát" ?
Ha ez nem irányított,hanem hülyeségből alakulnak így a "dolgok", akkor ez sokkal de sokkal rémisztőbb !!!!
Néha arra gondolok (sic!) ,hogy olyan leckéztetésről van szó mint mikor anno, az Angol flotta Cronwell idejében szétlőtte a Holland flottát csakhogy tisztázza ki a NAGY TESTVÉR a szövetségben...
De ez csak egy ötlet mert ma már más a helyzet,hisz az USA is az államcsőd szélén szédeleg...

Kedvenc blogom. írta...

Do-Mi!
Gondolom, jól kapiskálod, hogy a rengés góca az amerikai gazdaság beomlása. Légy erős, ez (szerintem) nem rendezett folyamat. Alighanem az Arma - Geddon által idézett forrásoknak lesz igazuk: döglődik a vén dögevő John Bull és az európai dominó effektust alighanem ő fogja előidézni. Persze mi nem fogjuk kompországunkat elkötni a nyugati partról. A kötele viszont elszakadhat és átsodródhat a keleti partra.

Gy.

Do-Mi írta...

Gy. Egyetértek !
Majdnem megdícsértem AG-t.! :)
Maradjunk szerényen annyiban,hogy egy jól informált jó fej !Ez még illik ! :)
Csak annyira akartam felhívni a figyelmet ,hogy ez a "behemót" szorult helyzetében az eddig jólbevált pénzügyi manőverekkel még megpróbálja visszaemelni magát a nyeregbe.Akár az EU s az Euró "szétverése" árán is.Nem látom át teljesen a játékot de biztos megpróbálkozik békés eszközökkel (sic!) mielött durvábbakhoz folyamodna.

K.Kerecsen írta...

AZ ERKÖLCSI SZENNY ÉS ORBÁN VIKTOR

Ne ítélkezzünk alaptalanul! Nézzük a tényeket, és azok alapján alkossunk ítéletet, s azt is csak akkor, ha elkerülhetetlenül szükséges.

Minden kétséget kizáró módon megfelel-e a valóságnak a következő 10 állítás?

1. Pintér Sándor hozzájárulását adta ahhoz, hogy Zemplényi Györgynek hamis néven állítsanak ki útlevelet, vagy ahogy még más néven nevezték e dokumentumot: hazatérési igazolványt.

2. Pintér Sándor vádlott a saját fenti cselekményét nem tagadta, sőt "rendőrszakmai szempontból nem kifogásolhatónak" minősítette. (A vádlottat ártatlannak nyilvánították a büntetőper végén.)

3.1978 és 1985 között az Országos Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályának előadója volt, majd főelőadója lett.

4. 1985-ben átkerült a Budai Rendőrkapitányságra bűnügyi osztályvezetőnek, majd megbízott kapitányságvezetővé léptették elő.

5.1988-ban átirányították a Pest Megyei Főkapitánysághoz, ahol a vizsgálati osztály vezetőjévé nevezték ki.

6. Személyesen, magánemberként találkozott Dietmar Clodoval, akit később bombagyártás miatt ítéltek el.

7.Nyugdíjazása (1996) után őrző-védő céget alapított Civil Biztonsági Szolgálat Zrt néven, majd 1997-ben az OTP Bank Rt. biztonsági tanácsadója, illetve igazgatóságának tagja lett, és Csányi Sándor közelébe került, aki jelentős részvénytulajdonnal is rendelkezik a bankban.

8.A 2006 végén alapított Admiral Tours Hungary Utazásszervező Kft.-ben Gergényi Péternek 30 százalékos tulajdonrésze van, míg a többségi tulajdonos - 60 százalékkal - az a P&V Tanácsadó Kft., amely Pintér Sándor volt belügyminiszter és Valenta László, Pintér volt kabinetfőnökének tulajdonában van.

9. Orbán Viktor a sajtó kérdésére -elhárítva az egyenes választ arra, Pintért akarja-e belüügyminiszterének- alkalmasnak mondta a miniszteri posztra Pintér Sándort, majd hivatalos hír lett, hogy Pintér lesz a belügyminiszter a 2. Orbán-kormányban.

10. Előkészítették azt a hatalmi szerkezetet, amely a jövendő belügyminiszternek, aki Pintér Sándor, sokkal nagyobb hatalmat, rendelkezési lehetőséget ad, mint a korábbi belügyminisztereknek volt.

Nos, Orbán Viktor Úr! Ön döntött úgy, hogy Gergényi üzlettársát teszi meg belügyminiszterének - aki pedig véres kezű emberekkel dolgozik, annak a keze nem tiszta. Orbán Viktor keze szennyes, (t.köz.)kilőtt szemű emberek vérétől szennyes.

Orbán Viktor szennyes. Szennyes kezű szennyes ember. Aki egy egész ország sorsát intézi - szennyes kézzel és szennyes szándékokkal.

"K.Kerecsen"

Do-Mi írta...

T. Kerecsen.
Ha egy országnak egyetlen elitje van azt nem lehet LEVÁLTANI ! (sajnos)
Orbán tisztában van az ERŐVISZONYOKKAL !
Ha belevadulna (mint a Jobbik) pár hónap alatt összeroppantanák Magyarországot !!!
Most a kivárás taktikája ajánlatos...
Lássuk mi lesz a görögökkel,angolokkal...
Aztán majd szólók újra...
=ez nem felmentés senkinek !!!! )

Anubis írta...

T. Do-Mi!
Szerintem meg ettől az elittől vérzik az ország már nagyon sok emberöltő óta. Ezeknél bárki jobban vezetné az országot, csak egy kis becsület és tisztesség lenne. Teljesen mindegy mi a nemzetközi helyzet, ezek egyre nagyobb szarba húznak úgyis minket - ezt már bizonyították.

Do-Mi írta...

T.Anubis !
Így van ! 2 milliót rá tudtak venni,hogy eláruljon 8-at.De most már a 2 millió egy része is kezd "vakarózni"...(nem lelkiismereti okokból...megnyugtatlak.( :) :)
"Bárki" jóakaratú "vezetésével" szemben ott van ma még a 2 mill. rezistenciája is.(beleértve természetesen az egész megrohadt ÁLLAMGÉPEZETET is)
Tudod hány év és mekkora anyagi ráfodítás szükségeltetik megszervezni (átszervezni) pl. a rendőrséget,a tanügyet,az igazságszolgáltatást (erről Sz.tudna érdemben értekezni),az egészségügyet stb.
Írtam,hogy Orban tisztában van az erőviszonyokkal.(Itt céloztam a párton belüli ERŐVONALAKRA de a nemzetközire is! )
Megsúgom Neked : Minden valamira való politikus ezzeknek az erővonalaknak a "holhúzódóságával" tisztában van.
A M-országnak nevezett LOKALITÁS a mai leépített állapotában nem képes önállóan még csak politizálgatni sem.
Ezért szerénykedtem megjegyezni ,hogy várjuk ki a "nagy eseményeket"... Átvitt értelemben : soha ne tévesszük össze a taktikát a stratégiával !!!
Gondolod,hogy merek többet írni ? :)
Üdv.

Anubis írta...

T. Do-Mi!
Nyilván értelmetlen egy olyan partnerrel kártyázni, aki saját maga hozza, és módosítja a játékszabályokat a játszmán belül, sőt még cinkeli is a lapokat. Egy ilyen játszmából ki kell lépni bármi áron! Micsoda naivitás azt hinni, hogy majd ha a nemz. helyzet úgy alakul jó lesz, csak ki kell várni... Itt már gyermekeink, unokáink jövőéről van szó és meg kéne értetni a néppel, hogy ebben a rendszerben ők vagy szétszóródnak a nagyvilágban vagy kisebbségi rabszolgák lesznek a hazájukban - ha ez az elit, és ez a rendszer marad.

Arma Gedeon írta...

A kormánylista nem sok kétséget hagy felőle, hogy vajon OV kormánya a globalista helytartószerepet tölti-e be nemzetiszín pántzikával, vagy nemzeti erő-e pár díszglobalista kakukktojással.

Orbán mozgástere nem olyan szűk, hogy csak Pintért, a maffiózót nevezhette volna ki belügyminiszternek. A Gergényi-szál védhetetlen.

Ugyanígy Felleginek, az OLIGARCHÁNAK osztja ki az "oligarchák megfékezése" feladatát... Az életrajz beszédes, kevés magyar kapott a szocializmusban Harvard-ösztöndíjat, úgy, hogy ehhez nem kellett disszidálnia. Jelképnek se rossz, hogy egy időben az "Euroatlanti RT." vezetője volt...

Hende "honvédelmi" miniszterségét OV azzal kommentálta, hogy az a feladata, hogy ezentúl ne legyen a honvédség bűnügyi hírek szereplője. Sokan azt vártuk, hogy egy hazafias kormány első dolga a honvédség kapcsán a honvédelmi képességek, a hadsereg helyreállítása, újra létrehozása abból a nagy semmiből, amivé züllesztették!!!
Erre a feladatra Hende nyilvánvalóan alkalmatlan, de nyilvánvalóan nem is szán neki OV ilyen feladatot. OV nem akar ütőképes, a hazát megvédeni tudó hadsereget. Gárdát sem akar. Még akadályoznák a kék-fehér ejtőernyős deszantosokat...