A szó büntetőjogi értelmében semmiképp, hisz nem érték tetten. Bűnösségét jogerős bírósági ítélet nem állapította meg (ártatlanság vélelme). Meg aztán, mi is az a korrupció? A rendszerváltást szeretik „gengszterváltásnak” aposztrofálni, holott nem errõl, ill. nem csupán errõl van szó.
Az átalakulás célja az állami tulajdon „magánosítása” (privatizáció) volt. Ennek lényege a közvagyon kiárusítása külföldieknek (főleg „piacvásárlóknak”), illetve az új „magyar” tőkésosztály tagjainak. Ezen osztály tagjai döntő többségükben a régi kommunista káderekből, ill. azok leszármazóiból kerültek ki.Ez a kétféle vagyon - kótyavetye azzal az eredménnyel járt, hogy a termelő tőkeként funkcionáló közvagyonnak csak kis része maradt termelő tőke, még kisebb részéből lett új termelő tőke.
A volt és a "lett" uralkodó osztály összetétele lényegében nem változott. Ez a régi – új osztály a szó közgazdasági értelmében nem vált kizsákmányoló osztállyá, mivel a tőkés termelésbe gyakorlatilag nem kapcsolódott be. Az a néhány, aki bekapcsolódott (pl. Kapolyi László) nem annyira saját munkásain, mint az államon élősködött, élősködik.
Az élősdiségnek ez a formája, teszi érthetővé a bűnözésnek a „rendszerváltással” öltött új arculatát, korszakát.
A „nagy elosztó rendszereket” az új állam nem merte egyből lebontani. Viszont egy új elosztó rendszert hozott létre: a bűnözést. Ez az elosztó rendszer ugyanúgy része (alkotója) a „demokráciának”, mint pl. a nyugdíjbiztosítás, vagy az egészségbiztosítás. Ezen nem változtat az a tény hogy ennek a rendszernek az elemei nincsenek nevesítve. "Intézményeire" nem tesznek ki névtáblákat. Erre nincs is szükség, ill. lehetőség, hisz ez az elosztó rendszer benne van a „demokrácia” minden intézményében, sõt minden porcikájában: a Parlamentben, az állami intézményekben, a pártokban, stb.
Ennek a „bűnözés alapú” elosztási rendszernek a korrupció fontos ismérve, de csak az egyik ismérve. A rendszer ugyanis többféle módszert alkalmaz „feladatainak” ellátása során. A bűnözés mint szentesített új elosztó rendszer, belső logikájának engedelmeskedve szipolyozza az államot, uzsorázza ki az adófizetőket ill. csökkenti a többi elosztó rendszer részesedését. Törvényszerű tehát, a bérből, nyugdíjból, ill. egyéb szociális juttatásból élők tömeges elszegényedése. Tömegjelenséggé válik a munkaképes lakosság tömeges kiszorulása a termelésből, stb.
Az egyensúly megbomlását az magyarázza, hogy a bűnözés – ha „államalkotó erõvé” válik - nem képes semmiféle önértékelésre, még kevésbé önkorlátozásra.
E felismerésekre akkor és azáltal tettem szert, hogy utólag részletesen elemeztem az „olajügyeket”. Ennek során arra a megdöbbentő felfedezésre jutottam, hogy a kettős olajár létrehozása és az abból kinyerhető haszon kisajátítása parlamentileg szentesített „állami vállalkozás” volt. Az olajprofit felosztása során mindazon szervezetek, ill. magánszemélyek megkapták részesedésüket amelyek és akik a profitnyereséget a maguk helyén, módján és eszközeivel elérhetővé tették.
Ez az elosztási rendszer nem felel meg sem a korrupció jogi, sem köznapi fogalmának! A hagyományos korrupció a tőkeerős (aktív) vesztegető és a jellem gyenge, könnyelmű, megszorult döntéshozó (passzív) vesztegető alkalmi kapcsolata. E kapcsolat akkor is alkalmi, ha sok korrupciós eset fordul elõ. Az aktív és a passzív oldal megkülönböztetése is azt fejezi ki, hogy a kezdeményezés kívülről, kívülálló részéről történik. Ebben az esetben a korrupció (elvileg) leküzdhető, mivel az apparátusok egészséges elemei elhatárolódhatnak és - miként az egészséges testszövet – immunreakcióval válaszolhatnak a külső „támadásra”.
Merőben más a helyzet, ha a „korrupció” intézményesül valamely társadalomban, ill. államrendszerben. Ebben az esetben az aktív és a passzív oldal felcserélődik. A döntéshozó maga szabja meg "kedvező" döntésének árát, pl. közbeszerzési eljárásokban, egyéb (közpénzből finanszírozott) szolgáltatások megrendelésénél, hitelkérelem, állás, pályázat elbírálásánál, stb. Ezt a folyamodónak tudnia kell. Ha netán nem tudná, a döntéshozó egyszerűen közli vele. Ebben a viszonyrendszerben a csábítási trükkök nem működnek, mert szükségtelenek. Megszűnik a hagyományos értelemben vett lobbizás is. A „versenyhelyzeteket” viszont ez a rendszer sem küszöböli ki, hisz a kedvező döntés „kikiáltási árára” rá lehet licitálni…
Ez a rendszer egy másodlagos elosztást is működtet. A közvetlen döntéshozóknak bevételük egy részét át kell adniuk a fölöttes, vagyis közvetett döntéshozóknak, akik a közvetlen döntéshozókat kinevezik és tevékenységüket felügyelik, pl. a "törvényesség" szempontjából.
Ez a rendszer a „korrupció” felszámolására nem képes, de nem is hajlandó. Nem képes, mert „bűnüldöző szervei” maguk is részei az elosztási rendszernek, hisz pl. az „egérútnak” is ára van, stb. Nem is hajlandó, mert a „korrupciós” bevétel az õ "jogos" külön részesedése a nemzeti jövedelemből.
Most röviden arról, hogy jött létre maga a rendszer?
Nem spontán módon keletkezett!
Átgondolt, minden fontos részletre kiterjedő, tervezés alapján helyeztek el ágenseket a társadalmi, állami, gazdasági szervezetek „forró pontjaira”, majd velük – általuk hajtották, hajtatták végre a programot.
Néhány epizód, néhány epizódszereplő a „rendszerváltás” idejébõl.
- Göncz Árpád köztársasági elnök szerepe a liberális parlamenti törvényhozásban realizálódott.
- Antall József miniszterelnök a (rabló) privatizáció fővédnöke,
- Szabad György házelnök a parlamenti „munka” karmestere.
- Solt Pál a Legfelsőbb Bíróság elnöke, az „érték semleges” bíráskodás bábája,
- Györgyi Kálmán legfőbb ügyész, „bűnüldöző” a bűnözéssel való „együttélés” doktrínájának megalkotója, az együttélési rendszer egyik megteremtõje,
- Boross Péter belügyminiszter a rendőrség bűnüldözési képességének és hajlandóságának „mérséklője”.
- Pintér Sándor országos rendőr főkapitány a bűnözéssel való együttélés (koegzisztencia) gyakorlati módszereinek kialakítója,
- Sárközy Tamás a jogliberalizáció vezető „tudósa”, stb., stb.
Hogy mindezekhez mi a köze egy vidéki polgármesternek? Nem sok, illetve maga része maga is a rendszernek. A többi meg már csak hab a tortán.
A szexuális kaland(ok)? Hol vannak a bizonyítékok?
A kenõpénzek? Egy veréb kezdett csak énekelni, az is visszatáncolt!
A Dámakör? Azt az asszony szervezte, nem az ura. Hogy főleg bírák vannak benne? Ki látta a tagnévsort? Miről folyik a traccs a körben? Van róla hangfelvétel? A bírák részrehajlók tán ha a polgármesterről ill. érdekköréről van szó? Hogy lehet ezt bizonyítani?
Hogy az Ítélõtábla elnök asszonya Kerékgyártó Judit túlzott hálát táplálna a Táblának juttatott százmilliókért? Ugyan!
Hogy a MODEM-ben netán a közízlést, sõt a közerkölcsiséget romboló ocsmány "kiállítások" váltják egymás. Mit tehet arról a bronz mellszobor az előcsarnokban?
Szóval, úgy néz ki, hogy a Cívisvárosban minden a legnagyobb rendben van. Vagy mégsem? Megbukhat egy ilyen derék polgármester, egy igazi honatya? Aligha.
Hacsak... Hacsak vigyázatlanul, egy banánhéjra lépve, el nem csúszik. Banánhéjak mindenesetre vannak körülötte. A többi a jószerencsén múlik.
Sz. Gy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése