Szeszák Gyula Blogja

Bíró puzzle

Halálosztók

Tegnap halálra ítélték védencemet, Magyar Lászlót. A Debreceni Ítélőtáblán esett a dolog. A verdiktet Dr. Kardos Sándor hadbíró ezredes hirdette ki. Az ügy száma Bf.292/2009.

Magyar életét nem „úgy” veszik el, ahogy régebben dukált. Régebben, az elítélt előtt ismertették, hogy kegyelmi kérvénye elutasítást nyert. Ezután áthelyezték a siralomházba. Ott szerény utolsó kívánságát is teljesítették. Másnap reggel kivitték a vesztőhelyre és az ítélet rendelkező részének felolvasása után átadták a hóhérnak. A két segéd futva vezette a cölöp elé. Hipp hopp felállították a sámlira. A hóhér a nyakába vetette a hurkot, a segédek kihúzták alóla a sámlit. Az elítélt ebben a másodpercben elveszítette az eszméletét. Számára tehát megszűnt a félelem, a szenvedés, a világ. Az a további 10 – 14 perc, amíg teste görcsösen rángatózott, folyt a nyála, a vizelete, és lassan megállt a szíve, már obligón kívül történt.A jog akkor arra kötelezte a bírót, hogy nézzen az általa elítélt szemébe és nézze végig – mit csinált.

Magyar nem ilyen szerencsés. A bíró nem nézett a szemébe. Miután elpöntyögte az ítéletet kihömpölygött a tárgyalóteremből. Egy bőséges ebéd után vélhetőleg már nem is gondol többé áldozatára. A hamut pedig már mamunak sem tudja mondani, amikor a bivalyerős, egészséges ember teste és a lelke még mindig rohadni fog a rácsok között. Milliószor kívánhatja a kegyes halált, de azt nem nyerheti el, mert a liberális jogrendszer humánus és persze a bírák is olyanok.

Az ám a jogrendszer! Szépen hangzik, hogy minálunk a bírák függetlenek és csak a törvénynek vannak alávetve. Épp ez a baj! A jogi karokon kötelező tantárgy ugyan az etika, ill. a logika, de a bírák magatartása csak igen ritkán tükrözi, hogy ezt a két egzotikus tantárgyat igazán elsajátították volna. Márpedig a kultúrember az etika és a logika szabályainak „alá van vetve”, azaz viselkedéséből sugárzik, hogy e korlátok között gondolkodik, ill. cselekszik.

A görög bölcselet még az emberi alkotók közé sorolta az igazságosságot, a méltányosságot, stb. A héber istenember Solt Pál képére és dicsőségére formált bíróságok falai közül viszont száműzték a kultúra, azaz az emberlét, ezen elveit. Kimondatott, hogy a bírák egyetlen feladata a törvény alkalmazása.

De mi is az a törvény. Holt betűk halmaza, amelynek értelmét olykor alkotói sem tudják megfejteni. Ezért az állandó toldás – foldás, reformálgatás. Ennek folytán a jog nem útmutató sem annak akire alkalmazzák, sem annak, aki alkalmazza. A „jogalkotó” tulajdonképp egy karakterkészletet ad a bíró kezébe, aki szabadon játszadozhat vele és amit kirak, az az ítélet.

Most hadd magyarázzam meg az alcímet – "halálosztók". A sajtó halálosztóknak nevezte azt a rabló szindikátust amely, úgyszólván az egész országot bekalandozva, öreg embereket szemelt ki áldozatul és éjnek évadján rájuk törve elrabolták, amit találtak. Meg is kínozták áldozataikat, hogy azt is előadják, amit nem találtak.

Az ügy tárgyalásain teljes konszenzus alakult ki a bírák, az ügyész, a védők, sőt a vádlottak között is arra nézve, hogy ezek bizony ocsmány dolgok és a vádlottak nem úszhatják meg olcsón. Egyikük ugyan feltűnően olcsón úszta meg, de ez egy más történet.

Az a tény, hogy Magyar László halált osztott volna az egyik áldozat +Gudmanné esetében nem bizonyosodott be, a másik áldozat +Wittmanné esetében pedig épp az igazolódott, hogy életét nem Magyar László oltotta ki, hanem a szívinfarktus. Persze emiatt is el lehetett nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt ítélni, és „Tschibo ítélettel” lehetett sújtani. [Tschibo = a legtöbb mi adható, mondotta volt egy valódi halálosztó Magda Marinko, mikor öt hat emberért ugyanennyit kapott].

Kardos ezredes-bíró úr sajátos jogi technikákat alkalmazott ebben az ügyben. [Csak azért nem emlegetek praktikákat, mert nem nagy kedvem lenne bíróságra járkálni az ezredes úr reputációja miatt. Nota bene: reputációját kereste rajtam annakidején, Dr. Bánáti János ügyvéd úr segítségével, Dr. Györgyi Kálmán legfőbb ügyész úr is. Rajtam kerestek is vagy másfélmilliót, de biz’ a reputációt hiába keresték…]

Mindazonáltal, a jogi csűrés – csavarás miatti felháborodásomban arra határoztam, hogy – tanulmányszerűen „kipreparálom” az ügyet és egy füst alatt a bíró urat is.

Ez persze nem e blog keretében kerül kifejtésre. A blog, a históriát csak felvillantva, pusztán szándéknyilatkozatnak tekinthető. Szándékomban áll ugyanis a kb. ötven évnyi csendet kissé megtörni annak kimutatása végett, amiről így vallott Illyés Gyula...

"Hol zsarnokság van,ott zsarnokság van
…nemcsak a füst-sötéten gomolygó
vádbeszédben,beismerésben,
rabok fal-morse-jében,
nemcsak a bíró hűvös ítéletében:
bűnös! – ott zsarnokság van ..." stb.

… az napjaink undorító és tűrhetetlen valósága. Ezt a valóságot tükrözi Kardos úr verdiktje, mint a tengert annak egy csöppje.

Írok hát egy cseppet elöljáróban. Miért is? Mindjárt megmagyarázom.

E szennyes ügy már feküdt Kardos úr asztalán. Akkor hatálytalanította a Szolnoki Megyei bíróság ítéletét és elvi éllel rámutatott, hogy a számba jöhető elkövetők Nyiszter József és Magyar László vonatkozásában testre szabva kell megállapítani, ki – mit cselekedett. Nem használható tehát a kettejükre vetített szótoldat: megfog-ták, megragad-ták, ütöt-ték, fojtogat-ták, stb.

A Szolnoki Megyei Bíróság nagy ívben [...] eltekintett attól, hogy Kardos úr iránymutatásainak megfelelően bírálja el az ügyet és indokolja újabb ítéletét. Így az megint tele volt …ták, …ték, szóvégződésekkel. És mit tett erre Kardos úr? Egyszerűen eltekintett saját korábbi álláspontjától. Kicsorbult tehát az elvi él a száznyolcvan fokos fordulat közben, ill. miatt.

Ez rendben is volna, hiszen – már Bismarck is mondotta - csak az ökör következetes. Így "érthető", hogyKardos úr immár elítélhetőnek látta, el is ítélte, mindkét urat. [Csak Magyar Józsefet kissé jobban.]

De tulajdonképp nem emiatt van ez a blog, ill. nem emiatt lesz (!) a „preparátum”.

Kardos úr, az ítélethozatal előtt, egy végzést hozott és megállapította, hogy a Wittmanné terhére elkövetett cselekmény [Btk. 166.§. (1) bekezdése: „aki mást megöl”], a (2) bekezdés szerint minősülhet. Ez a bekezdés ugyanis húsz évig terjedő, vagy (!) életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását teszi lehetővé, ha a cselekményt pl. nyereségvágyból követik el.

Bár Wittmannét a szíve [infarktus] ölte meg, a bíró úr – a jelek szerint - már a végzés meghozatalakor amondó lehetett, hogy Magyar László is megöl-hette volna. Cselekménye ezért - jobb híján - kísérletnek minősülhet. Ez jó lesz, mert a megkísérelt bűncselekmény „elkövetőjére” is ugyanaz a büntetési tétel érvényes, mint a befejezett büntett elkövetőjére.

Igaz, a törvényhozó bölcsessége folytán [Btk. 83.§. (3) bek.], kísérlet esetén a büntetés kiszabásánál „kétszeres leszállás” engedélyezett, hisz az elkövető az áldozat életét végülis nem oltotta ki, nem ölte meg. Cselekményének tárgyi súlya tehát lényegesen kisebb.

De hát a bíró úr a jelek szerint úgy gondolta, hogy kísérlet ide – kísérlet oda, ő a súlyosabb büntetési formát választja a választhatók közül: az életfogytig tartót és még ebből a kategóriából is a súlyosabbat a tényleges [virtigli] életfogytig tartót fogja alkalmazni, élve [visszaélve (?)] azzal a szinte korlátlan hatalommal, amit a törvény [Btk. 47/A. §-a] a kezébe adott.

A tárgyaláson perbeszédet mondtam, nem tudván, hogy Kardos úr lelkében már el van boronálva védencem sorsa.

Ezért bocsátkoztam annak taglalásába is, hogy a büntetésnek belső és külső arányosságot kell tükröznie. A külső alatt azt értettem, hogy egy cselekmény megkísérlőjét nem lehet egy kalap alá venni egy szadista sorozatgyilkossal. Amerikában pl., ha az elkövetőt nem végzik ki, a szabadságvesztés mértékében úgy fejezik ki a törvény, ill. a bíróság rosszallását, hogy pl. 183 évet sóznak ki, stb., stb,

Falra hánytam tehát a borsót. Ez manapság a védő alapélménye ilyen bíráskodás és ilyen bírák mellett.

No és most ki a "halálosztó"? Magyar László az egyik esetben nem bizonyítottan az. A másikban bizonyítottan nem az. A halálosztó az, aki őt halálra ítélte. Ne legyen neki könnyű a föld.

A történteknek tehát folytatásuk lesz.

2009.12.18

Sz. Gy.