Az "igazi" Magyar Charta.

Stop! Helyben vagyunk. Már van kóser "Demokratikus Magyar Chartánk!"

Most hallgatom a rádióban, hogy máris háromszáz jelentkező van. Gondolom a "magyar" értelmiség színe - java. Nem bosszankodom, csak elgondolkodom e hírrel kapcsolatban, "saját" Magyar Chartám sanyarú sorsán. 2004-ben írtam első változatát és ez évben határoztam el "tatarozását". Hát ehhez nem csatlakozott senki sem, egysem!

Csupa hülyeséget írsogáltam volna? Könnyen meglehet. De abban nem tévedtem, hogy valamiféle chartára szükség van. Őszintén szólva eszembe jutott a szépemlékű [esernyővel oltalmazott] "Demokratikus Charta" példája is. Lám most Gyurcsánynak is eszébe jutott. Gyurcsánynak, akinek kifelé áll a szekere rúdja. Bukott ember a szó erkölcsi és politikai értelmében egyaránt. Már azok [SZDSZ] is vesztére esküsznek, akikre hallgatott, akik ezáltal tönkretették.

És mégis, ez erkölcsi hulla teteme fölött nem csupán dögkeselyűlk gyülekeznek, hanem héják és galambok is, hogy vijjogásukkal, szárnyaik verdesésével elhárítsák a vészt és segítsék a továbbélésben, vagy legalább meghosszabbítsák az agóniát, hátha az életbe fordul vissza a tetszhalál.

Meg kell mondanom irígylem a liberális [zsidó] értelmiséget [akiket állandóan szapúlok], sőt bizonyos értelemben bámulom is őket. Eszembe jutnak ugyanis Horthy emlékiratai, aki beszámol arról, hogy amikor - Estorilban - bekopogott ajtójukon a nyomor, egy csekk érkezett... A zsidó Chorin báró küldte és aztán minden hónapban... A megélhetéshez kevés volt, az éhenhaláshoz azonban sok. Az emigráns "magyaroknak" ilyesmi nem jutott eszükbe, holott közülük nem mindenki volt szegény.

De vissza a Chartához. A Fletó-Charta életrehívását - úgymond - az indokolja, hogy az elmúlt 18 évben a demokrácia és intézményei még sohasem voltak olyan súlyos veszélyben, mint manapság. Szó - ami szó, ez a "demokrácia", hál' istennek, tényleg veszélyben van, az utolsókat rugja. csakúgy mint maga a Fletó.

[A "demokrácia" mint gyüjtőfogalom egyébként néhányszáz magyargyűlölő zsidó értelmiségit és kb. ugyanennyi - a zsidónál is rosszabb - "magyar" értelmiségit takar.]

De, kérdezem tisztelettel, az elmúlt 18 évben a magyarság egészét fenyegette e olyan súlyos veszély, mint napjainkban? És ha az én Chartám senkinek se' kell, hol van az aki "merész ajakát hadi dalnak eresztvén a riadó vak mélységet felverné szavával" , vagy Chartájával.

Nincs ilyen. És tudják, miért nem? Tudják, de sunnyognak! A "magyar" olyan fajta, hogy kést vág annak a hátába, aki azzal akar "kitünni", hogy segíteni próbál másokon.

Most mondhatnám Madách Imrével:

E gyáva népet meg nem átkozom,
Az nem hibás, annak természete,
Hogy a nyomor szolgává bélyegezze,
S a szolgaság vérengző eszközévé
Sülyessze néhány dölyfös pártütőnek.
Csak egyedül én voltam a bolond,
Hivén, hogy ilyen népnek kell szabadság.

Mondom, mondhatnám, de nem mondom, mert nem vagyok olyan marha, hogy ilyesmiket mondjak. Szó sincs ugyanis nyomorról! Az általam olyannyira utált, megvetett "karizmatikus" értelmiségről van szó. Őket - rohadt mentalitásukat - testvéröcsém egykori professzora jellemezte eképpen: "tudja Szeszák, tízezer forint fizetésen felül már minden forint számít."

Hát' nem lövöm tökön magam "saját chartám" miatt. 77-éves vagyok és mi lehet még nekem hátra, tíz - húsz év (?). Miben reménykedjek hát? Hát reménykedem még valamiben, abban hogy megérem - megrohadtok. Ha, nektek is köszönhetően, Magyarország Új Izrael lesz, nem lesz már rátok szükség. Ki fognak benneteket írtani, ahogy a hódító mindíg kiirtja a meghóditott nép tudathordozó rétegét. Ti ugyan semmiféle nemzeti tudatot nem hordoztok, de mégis - biztos ami biztos.

És ezúton üzenek nektek valamit. No nem azt, amit valójában gondolok, csak annyit: rohanjatok a Chartát aláírni!

Sz. Gy.