1954. "Vándorugrás" Székesfehérvárról Balatonlellére. A Li-2 "Teve" ajtónyilásán kidugva a fejem láttam a Balatont. Már csak Lellét kellett megtalálnom. Ez eddig simán ment - vasúton és közúton... A helységnévtáblák és az állomásnevek ugyanis nem egyformák. A mólók viszont azok.
Az ugratóparancsnoknak nagy az ő felelőssége, mert országos botrány, sőt közröhej támad, ha Balatonlelle helyett mondjuk Balatonszemesen
"dob". A navigálásért a pilóta felelős, hozzáfordultam hát. "hol vagyunk, bazmeg?" A válasz ijesztő volt: "fogalmam sincs, bazmeg!" Abban egyeztünk meg, hogy lemegy amennyire lehet, 400 méterre, és majd "filácsolunk". És így lőn. Ám a lellei mólón az élményre szomjazó budapestiekben nem volt semmi empátia. Először kifeszítettek ugyan egy kb. 1.5x1.5 m-es piros kendőt, de aztán gyorsan lemondtak rólam, a szokásos "hülye ez a Gyula" formulát alkalmazva...
Én pedig sóhajtottam egyet és mondtam a pilótának, menjen fel 800-ra és bízza rám. Így is lett. Azon pont főlött, amit Lellének véltem, kidobtam a társaságot. [Bekötve, kioldózsinórral, ugrottak.
Ezután következett az "attrakció", azaz zuhanó ugrás 1500-ról. Ezt én abszolváltam, egy ernyővel [mentőernyő nélkül] ...
Kellemes volt. Egy vitorlás volt alattam, amely úgy növekedett, ahogy zuhanva közeledtem felé, mint mikor zoomolunk a kamerával. Telt - múlt az idő, mármint az a 20 másodperc, amit magamnak engedélyeztem, és kétjegyű számokkal, fejben számolva, mértem.
Nyitás, lebegés, aztán placcs! Vizet értem. Egy rendőr-motorcsónak jött értem. A parancsnoktól megkérdeztem "hol vagyok?" Azt hitte a jóember, viccelek. Pedig nem... Viszont a kapott válasz megnyugtatott. Disznóm van! Eltrafáltam Balatonlellét. Nem semmi, az "adottságokra" tekintettel. A rendőr amúgy se' nézett sokra. Megkérdezte ugyanis "nem érzi magát rosszul az elvtárs?" Nem jöttem rá rögtön, mire gondol. Azután, pillantását követve, zöldessárga csomócskákat pillantottam meg, melyek körülöttem lebegtek a vizen... Megint spekulálnom kellett egy verset. Aztán rájöttem. Az avitt szovjet katonai vízi-ugrókabát reccsent ki rajtam. Ez a mentőeszköz valami fűszerű anyaggal volt kitöltve... Az lebegett. Sikerült megnyugtatnom. Én már nyugodt voltam.
Hát ennyi!
Sz. Gy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése