Szeszák Gyula Blogja

Reggeli reveláció

A "demokratikus játékszabályok".

A reveláció [hirtelen megvilágosodás, felismerés] egyszerre csak úgy rájön az emberre, mint a cifrafosás, vagy a röhögés.

Velem ma úgy esett, hogy reggel a rádió felébresztett. Nem csörgött. Ennél kissé bonyolultabb a dolog. Ha korán ébredek, bekapcsolom kisrádiómat és a fülembe dugom az egyik dugaszt. Ettől szinte nyomban visszaalszom, de nem „annyira”. Ha a szöveg érdektelen, szundítok. Ha érdekes, feljövök félálomba és agyam rögzíteni kezdi a hallottakat.

Ma a következő szövegre eszméltem [talán a Kossuth volt]. Németországban érvényesülnek a „demokratikus játékszabályok” mert a politikai rendszer kikényszeríti azok maradéktalan betartását. Ebben a „demokráciában” a radikális jobboldalt nem illeti meg sem a szólás, sem a gyülekezési szabadsága. Ebbeli törekvéseit elsősorban nem rendőri, hanem „társadalmi” akciókkal hiúsítják meg a „demokratikus erők”. Ezen erők egységfrontot alkotva lépnek fel, függetlenül pillanatnyilag hatalomgyakorló, vagy ellenzéki pozíciójuktól. A játékszabályok megkívánják, hogy a kormány,- illetve ellenzéki pártok tagsága, de főleg vezetői, együttesen álljanak ki a „szélsőségesekkel” szemben, szóval - tettel.

[Értem már, hogy a „legnagyobb magyar írók” - Konrád, Kertész - miért érzik magukat jobban Németországban, mint „hazájukban”, vagy akár a saját bőrükben …]

Ennek a politikai felfogásnak, illetve gyakorlatnak, a magyarázata - a szpíker szerint - pofonegyszerű. A parttalan demokráciák, [pl. a Weimari Köztársaság] teret engedhetnek egy fasiszta mozgalomnak, ill. népvezérnek arra, hogy a hatalmat demokratikus választások útján szerezze meg, mint Hitler pártja a NSDAP. Majd erről a bázisról diktatúrába váltson, megsemmisítve a demokráciát. Igaz, ami igaz: Hitler, választási győztesként bevonulva a Reichstagba, „lazán” odavetette a kisebbségbe szorult szocialista képviselőknek: „uraim, önökre nincs többé szükség”. [Többségüket csakhamar el is nyelték a koncentrációs táborok ...] Hitler demokrácia felfogása kétségtelenül „eredeti” volt.

Mindenesetre örülök, hogy felébredtem, mert megértettem valamit és ez a valami hatott rám revelációként.

A „nemzeti radikálisok” semmit sem remélhetnek a „demokratikus” jogszabályoktól, intézményektől, ill. választásoktól! Nem remélhetnek, mert azt a mezsgyét, amely a megtűrt mérsékeltet a tiltott „szélsőségestől” elválasztja, nem jelölik sem térképi vonalak, sem közérthető definíciók formájában. Ezeket a vonalakat az a hatalom tologatja ide - oda a politikai erőtérben, amely magát a demokrácia „letéteményesének” minősíti, olyankor is, amikor politikai szénája
1 – 2 % körül mozog, mint manapság a szabaddemokratáké.

A „letéteményes” az a fogalom, illetve politikai kategória, amelyet az értelmező szótárba, később a célpontok jegyzékébe, fel kell venni mindazoknak, akik a valóságot nem mások szemüvegén keresztül óhajtják szemlélni.

A demokrácia fentiek szerinti értelmezése és alkalmazása nyilvánvalóvá teszi, hogy a négyévenkénti szavazólapok, a golyóstollak és a szavazók, a demokráciának nem alkotói, csupán megtévesztő jelképei.

A választás nem választás, mivel szavazni csak olyan politikai pártokra, ill. pártszövetségekre lehet, amelyek a „demokratikus játékszabályok” adta keretek között éppen kormányoznak, vagy ellenzékieskednek.

Némileg más lenne a helyzet, ha a „játékszabályok” körvonalazottak lennének és a választók e szabályok betartását - két választás közötti időszakban is - számon kérhetnék a választottakon és eltérés esetén a „játékszabályok” betartására szoríthatnák azokat. Erről azonban szó sem lehet. Elsősorban azért nem, mert egyszerűen nincsenek "demokratikus játékszabályok"!

Ilyen címen, ill. tartalommal nem léteznek írott források és az internetes keresés eredménye is csupán annyi, hogy a fogalompár több száz találata mögött nincs tartalom.

Ha lennének demokratikus játékszabályok, azok biztos tilalmaznák azt, hogy egy pártszövetség vezetője [ne találgassunk, Gyurcsányra gondolok] szándékosan rászedje a választókat azzal, hogy életkörülményeik javításának ígéretével kicsalja szavazataikat, majd egy általa, de főleg a hátán lovagoló gnóm [megint ne találgassunk: a Szadesz] által alkotott téveszmerendszer jegyében súlyos megszorításokat kényszerítsen a nemzetre, ha kell gumibotozás árán is.

A fogalompár: „demokratikus játékszabályok” tehát pillanatnyilag üres és azt a játékban résztvevők, vagyis a politikai pártok, sohasem fogják kitölteni sem balról, sem „jobbról”, mert nem áll érdekükben.

Azért sem áll érdekükben, mert már a fogalmi alapok meghatározásánál kiderülne, hogy „demokratikus játékszabályokat” csak olyan „játékra” lehetne alkotni, amely játékban egyik fél a nép, a „démosz”, lenne. De hát a népnek ebben a „demokráciában” nem osztanak lapot. Egy nyomorúságos tökalsót se kap …

A tisztességes játék alapvető fogalmi eleme [kelléke], hogy nyerési esélyt biztosítson mindkét fél számára. A [megválasztott] tolvaj és a meglopott [választó] között azonban nem játék folyik, hanem küzdelem. Az egyik fél a zsákmányért, a másik a puszta megélhetésért küzd. Az adott „jogviszonyok” között az a megoldás sem jöhet szóba, hogy a meglopott galléron ragadja a tolvajt és átadja a rendőrnek. Ha történetesen a rendőr [ügyész, bíró] is tolvaj, orgazda, vagy bűnpártoló, úgy a meglopott húzza a rövidebbet. A „rendszerváltás” óta eltelt csaknem két évtized a bűnözők megdicsőülésének és az áldozatok megalázásának undorító krónikája.

A „jogos (ön)védelem” illuzórikus, ha az erő, az esélyek és a törvény a tolvaj oldalán állnak.

A „demós” –nak előbb – utóbb el kell gondolkodnia azon, miként gyakorolhatja valóságosan uralmát a „-kráciát”!

Mindenekelőtt látnia kell, hogy életlehetőségeit egyetlen törvény szabályozza: nemzetközi rablótőke alaptörvénye, a profit maximalizálásának törvénye.

E törvény Amerika szupremáciája [főhatalma] képében realizálódik. Korábban említettem Tamás Gáspár Miklós nyilatkozatát a Napkeltében [riporter Aczél György], amelynek keretében világosan megfogalmazta azt a zsinórmértéket, amely határvonalat húz jók és rosszak, barát és ellenség, szalonképes és szalonképtelen között. Ez pedig az Amerika iránti hűség és az amerikaellenesség között húzódik.

Az előbbi magában foglalja Amerika háborús bűnök végtelen sorozatából álló „külpolitikája” és Magyarország Izrael általi „felvásárlása” támogatását, vagy a cinkos némaságot.

Teljesen világos, hogy a magyarság létérdekei már nem védelmezhetők abban a koordináta rendszerben, amelyet a „demokratikus játékszabályok” jelölnek.

Kezünket a Világ többi „szalonképtelene” felé kell nyújtanunk. A vén kurva [Európa] emlői nem táplálnak bennünket. Utódainkat még kevésbé. Vissza kell szoknunk a lovaink tejéből készített kumiszra?

Sz. Gy.